Kakóskávé Bécsi Keringo"höz

Van itt egy skizofrén költő, aki amúgy nagyon nagy arc, én mindig is oda voltam érte. Marha jó verseket ír, és kitűnően offol, ma például tolt egy ilyet, hogy “Nekem is van ám unokám, a lányom csinálta Pesten, egy és fél hónapos.”

Viszont, ami érdekesebb, és amit szintén ma fejtett ki: megmentette a Földet. Egy hatalmas meteorit közeledett a Föld felé, viszont ő elhárította. Ebből kifolyólag sajnos eltűntek a jegyzetei, és senki se hisz neki. Pedig minden le volt írva. De ellopták. Mindenesetre szerdán találkozik az embereivel, mert ők szerdán jönnek általában, és megbeszélik az egész ügyet, az eltűnt jegyzetet, és a veszélyt is, ami a Földet fenyegeti.

Szerintem hatalmas arc az öreg, én nagyon birom (aput amúgy ma megkérdezte, hogy én a mostoha lánya vagyok-e, mire ő azt felelte, hogy nem, a legédesebb). Néha azért elgondolkozok, hogy mi van, ha ő normális, és mi vagyunk a hülyék, mert ha úgy vesszük igaza lehet. De lehet csak túl sok Doctor Whot néztem az utóbbi pár napban és azért jutnak eszembe ilyenek.

Itt ülök a recepcióban, éppen helyettesítek valakit, (sajnos) nem dolgozok itt. Viszont mindenkinek úgy adom elő magam, mint a mindent tudó recepciós/titkárnő, amikor hozzák a kulcsokat megkérdezem, hogy minden rendben volt-e a szobával, és szép napot kívánok nekik. Volt itt mellettem az előbb két faszi, akik egy vászon tónusát nézték a falhoz viszonyítva. Majd a földhöz. Végül a lámpákhoz. A legutolsó döntés szerint arra jutottak, hogy új lámpákat kell venni a vászonhoz, mert nem igazán mennek egymással. Másszor a tulajdonost keresték, és mivel nem volt a közelben tök lazán megadtam a telefonszámát. Született recepciós vagyok.

Ma amúgy többen is elbeszélgettek velem a nagy családi ebéd közben (kb. 20-an voltunk), hogy mi akarok lenni, majd célzásokat tettek arra, hogy valószínűleg igen csak romlot erkölcsű lehetek, ha a színészetre adom a fejem, mert azok tudvalevőleg bohém életet élnek, isznak, cigarettáznak (ó, ha ti tudnátok, gondoltam), és sokat éjszakáznak. Valamint családot se lehet alapítani egy ilyen életforma mellett. Azt hiszem jobb, hogy nem mondtam, hogy a fasz se akar családot alapítani, lehet lesz egy férjem, bár ha a dolgok úgy haladnak, mint most, akkor valószínűleg még az sem, gyerek pedig… hát erősen kétlem. Őszintén szólva nem érzem magam annak az embernek, aki fel tudna nevelni egy gyereket, nem, hogy kettőt, ha viszont csak egy gyerekem lenne, akkor az valószínűleg egy kényes, elkényeztetett dög lenne, szóval köszi nem. De ezt úgy látszik nem sokan értik meg, mert a gyerek az kell. Nem tudom miért nézik le az emberek azokat, akiknek más vágyaik/álmaik vannak, mint nekik. őszintén nem értem.



Ma találkoztam az exemmel is, háromszor, és egyszer se köszönt, viszont a mellettem állókkal igen lelkesen és nyájas hangon társalgott. Szomorú, hogy mi járhat az emberek fejében manapság. :(

A tegnapi színészbál amúgy eléggé… hát változó volt. A kaja szar volt, én viszont szeretek enni, és igen csak felháborodtam azok nevében akik kifizették a belépőt, annyi pénzért sokkal finomabb dolgokat vártam volna el. Az egyetlen dolog, ami jó volt az a nutellás képviselőfánk fagyival. Nyamm!

A hangulat eleinte nagyon feszült volt, a sok sznob fejes mind azt hitte magáról, hogy ő ott a legokosabb, de az, hogy nem voltak azok, már abból is látszott, hogy még tisztességesen felöltözni se tudtak. Az ízlésficam azt hiszem kimondhatom, hogy népbetegség lett. Később előkerültek a nóták meg a múlt nagy slágerei, hát ez volt az a pillanat, amikor a színészekkel kimentünk inkább és ott poénkodtunk, ami elég jó volt. Fél négykor meg haza jöttem… Hát ennyi.

Egy fura pár szedi le a totemről a színház kiadványait, már van náluk vagy három.
- Elnézést, segíthetek esetleg valamiben?
A körülöttem levők mind megtorpannak, mire valaki bevágja:
- Öhm, ők kritikusok, szóval… ez nekik jár.
- Óh, hát igen, ez most ciki. Na mindegy, van még egy negyedik fajta is, parancsoljanak.


Később ugyanezeket a kiadványokat kínáltam a nézőknek:
- Ajánlhatok  esetleg önnek egyet a színház kiadványai közül?
- Köszönöm, de én szerkesztem, szóval nem szükséges.

Ó, jaj! 

A kampány kapcsán (bocsi, hogy folyton erről pofázok, de mostanában ez tölti ki a napjaimat) kb. minden nap, de hetente legalább ötször gyűlés van. Van egy nagyon kretén csávó, bizonyos Rajmund, aki erősen emlékeztet engem egy bizonyos kubai Christofelre, akinek identitását csak onnan ismerem, hogy megnéztem a Frizbi kb. 3 héttel ezelőtti adását, valamint láttam avideómegosztón egy Christofel megőrül című  videót (ez úton is ajánlom mindenkinek).

Rajmund szóval nagyon nagy arc, mindenkit offol (=olt), és lerág (=az az állapot, amikor egy facepalm kevés). A múltkor az egyik csaj ide oda járkált a terembe, intézte az inétznivalókat, amikor egyszer csak tüsszentett és kifújta az orrát. Majd, mint minden normális ember (vagy mint minden olyan ember, akinek nincs zsebe), elindult, hogy kidobja a használt pézsét.

- Jaj, há ide kellett vóna aggyad nekem, ne mind járkájjá, fárasszad  magad…
- Igen, de benne vannak a bacijaim, és te is megfázol, ha odaadom.
- Cááh, én immunos vagyok az ilyenekre.
- Ha meg megfázol, nem tudsz majd jönni segíteni.
- Én akkor leszek megfázva, ha te megint tizennyóc éves lesze’.

…és igen, ez volt az a pillanat, amikor én visítva fordultam le a székemről. 
Máskor névsorolvasás volt. Ugyanez a csaj teli torokból ordítja: Duma Roland? Csönd. Rajmi büszke mosollyal körbenéz: Ma nem dumál.

Áucs.

Másik szórólapos sztorim.

A tömbház alatt, ahol lakom van egy nagyon helyre kis park, ahol tetovált szemöldökű anyák szokták toszogálni a csemetéiket, meg öreg bácsik ülnek le fiatal lányok mellé, akik éppen könyvet szeretnének olvasni a bódító hársfaillatban (ez én lennék), hogy arról meséljenek nekik két és fél órán keresztül, hogyan és ki építette a lakótelepet, ahol élünk, ki költözött be első nap, ki halt meg, ki él, valamint milyene az újak (megtörtént eset). Az egész park körül van véva bokrokkal, vaalmint más tömbházakkal.. Ha a parkon és a bokrokon átvágok, akkor kb. 25 másodpercet spórolok meg magamnak, szóval normális, hogy mindig így teszek. A múltkor is átvágtam a buxuson, megrakodva Miért kell XY polgármester legyen feliratú szórólapokkal, amikor felpillantok az egyik földszinti ablakba, és látom, hogy egy macska szugerál kővé dermedve. Ahogy megyek tovább, a következő ablakban egy másik, ugyanolyan szoborszerű állatot pillantok meg, mire már gondoltam, hogy a fele sem tréfa, ezek tudják, hogy azt mondtam az exnek, hogy van valakim (ami csak félig igaz), és most eljöttek, hogy megbélyegezzenek, és átváltoztassanak az őrült macskás nővé. Gyorsan áttörök a bokrokon, mire szembe jön velem egy nyáladzó kutya. Mondom neki Helló! Erre rám röhög, és hátat fordít. Hát mondja valaki ezek után, hogy normális vagyok!

A hétvége fölöttébb érdekes lesz, ugyanis megyek színészbálra, ahol nagy fejesek fognak színészeket rendelni, nem tálcán, én pedig fel kell majd írjam a nevüket. A gáz ott van, hogy nem tudom a fejesek nevét, amit viszont ők valószínűleg elvárnak, hogy ismerjek, szóval a szabad a nevét, elnézést nem értettem, uram, ha volna olyan kedves harmadjára is… ja, hogy ő… mármint értem. Azonnal kezdődik polgármester úr! Szóval ilyesmikből valószínűleg bővelkedni fog az este, én meg nagyon parázok, előre is. Viszont lesz ingyen kaja és pia, meg keringő, amire a lépéseket tudom, de a nevét sose jegyzem meg.

Elég elfoglalt vagyok mostanság, ugyanis nem sokára választások lesznek, én pedig belevetettem magam a kampányolásba (pénzért még politizálok is!). A tegnap szórólapokat kellett a postaládákba dobálnom. Én, a 4000 forintos, egyedi, virágos, kifordítható, ennél fogva nagyon praktikus és az árát százszázalékosan megérő vászontatyómat kampánycuccokkal  felpakolva nekivágtam az utcának, hogy kiosszam ezeket, az én megítélésem szerint feleslegesen kinyomtatott lapokat. Mivel minden tömbházban kaputelefon van, nekem viszont nincs kulcsom, és olyan szerencsém se, hogy valaki nyitva felejtse az ajtót, rendszerint be kell csöngessek egy random emberhez, hogy jó napot kívánok, hírdetéseket hoztam, legyen szíves engedjen be. Namármost, két féle ember létezik: aki beleszól a telefonba, és aki nem. Olyanból, aki nem szól bele sokkal több van (az egyik helyen például hat különböző lakásba csöngettem ne). Ha olyat fogok ki, aki beleszól akkor is két féle emberrel számolhatok: aki süket, és aki nem, és végül, hogy ha nem süket, akkor vagy beenged, vagy nem. Ha beenged általában ki is jön a postaládákhoz, vagy csak tesz egy csípős, leszek szives megjegyzést tenni, mielőtt megnyomná a gombot. A mai csodálatos történet egy olyanról szól, aki bár beleszólt, süket volt, de végül beengedett.

ring ring ring ring ring ring ring ring

már nyomnám az x-et, amikor valaki beleszól:

- Hálóóó…

A hangja alapján 69 és 75 év között mozog az illető életkora.

- Jó napot kívánok, postát hoztam a…

- Hááááló!

- Postát hoztam, kérem be tudna…

- MIIIII????

- POSTA!

- MILYEN POSTAAAAA?

- AMIT A LÁDÁBA TESZEK, ENGEDJEN BE!!!

Annyira, de annyira szeretnék most veled lenni. Egyszerre érzem magam hihetetlenül szánalmasnak és normálisnak is.

Végre eljött az a pillanat az életemben, amikor készen állok egy kapcsolatra. Lehet nem te vagy a tökéletes, sőt, biztosan nem a nagy Ő. Viszont olyan vagy, akivel szeretek beszélgetni, és szeretném veled kipróbálni magam. Magunk. Szeretnék veled járni. Nem azért, hogy járjak valakivel, hanem mert most erre van szükségem. El akarok merülni benne, ki akarom végre a szívemet tárni, őszinte akarok lenni, és megmutatni, hogy igenis, nekem ez megy. Nagyon furcsán és nyálasan hangzik ez, de így van. Járni akarok veled, hallod?! Nem egy hónap múlva, nem egy év múlva, nem tíz múlva (akkor igazából már lehetne férjem is…), hanem most. Most akarok veled lenni, meg akarom neked mutatni, és magamnak is, hogy tudok, és akarok rád időt szakítani. Ha megy megy, ha nem nem, ez később fog eldőlni. De kérlek szépen ne félj, vagyis ne annyira, hogy ne merj velem lenni, mert hidd el én is félek, mégis meg akarom próbálni.

Tegnap amúgy nagyon jól néztél ki, imádom amikor ing van rajtad, főleg, ha felől ki van gombolva (haha). És a szemed, édesem, annyira gyönyörű szép kék volt, az óceánra emlékeztet, szeretném csak nézni, és szeretném, ha te meg engem néznél. Kérlek. Megígérted, hogy találkozunk, holnap lesz egy hete. Szeretnék veled találkozni. Akarok veled találkozni, úgy, ahogy akarlak téged is. Kérlek.

Csókollak